Folytatás... Hivatkozások 1., 2., 3., 4. F. Lassú Zsuzsa, Lisznyai Sándor (2003): A tulajdon és a tulajdonlás pszichológiája. In: Hunyady György (szerk. ): Gazdaságpszichológia. Osiris Kiadó.
A legtöbb esetben a klienseink kommunikációs problémákkal jelentkeznek be hozzánk, de általában hamar kiderül, hogy egy régóta fennálló probléma az igazi ok, ami a tüneteket okozza. Ennek felkutatásában és megoldásában segítenek pszichológus szakembereink. 3. A zöld szemű szörny: féltékenység Gyakran hisszük azt, hogy a féltékenység szexi és a szeretet jele. A valóság azonban távol áll a vonzalomtól és a szeretettől. A féltékenység hátterében leginkább csökkent önértékelés és önbizalom, birtoklási vágy és félelem áll. Ritkán kapcsolódik a féltékenység az aktuális partnerhez, hiszen aki féltékeny, az általában a jelenlegi és korábbi partnereire éppúgy féltékeny volt. Ugyanakkor fontos különbséget tenni féltékenység és féltékenység között, hiszen annak mértéke és minősége széles skálán húzódik. Amikor azonban a féltékenység már eléri azt a szintet, hogy a partnert zavarja, esetleg rendszeres veszekedések, sértődések alapját képezi, akkor mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, függetlenül attól, hogy a vádak valósak-e vagy sem.