El sem tudtam képzelni, miféle szerzet lehet, de olyan ocsmány bűzt árasztott, hogy a gyomrom egy pillanatra sem szűnt meg háborogni tőle; csak remélni mertem – hála az égnek, nem is hiába –, hogy a feleségem nem ébred föl és nem veszi észre. Olvasni kezdtem hát, s már az első mondat után megfeledkeztem a szagokról; aztán egyszerre csak megrogyott a térdem, és minden sötétbe borult körülöttem. Mikor felocsúdtam, az előszoba padlóján feküdtem, a félelem görcsébe dermedt ujjaim még mindig a borzalmas írást szorongatták. Dan, menj az intézetbe, és öld meg! Pusztítsd el! Ő már nem Edward Derby. Legyőzött... Ő Asenath... pedig több, mint három hónapja halott. Én öltem meg. Muszáj volt. Nem várt alkalom: ketten egyedül, én az igazi testemben. Bezúztam a fejét egy gyertyatartóval. Mindenszentek éjjelén örökre megkaparintott volna. A pincében ástam el, a hátsó raktárban. Régi ládák mögött. A nyomokat eltüntettem. A cselédek másnap gyanút fogtak, de nem tehettek semmit. Mind csupa gazember. Ha a rendőrségre mennének, őket csuknák le először.
Különleges művészi tudással építették meg óóket, s egyetlen más városban sem voltak hozzájuk hasonlók. Thraa, Ilarnek és Kadatheron utazói döbbenten csodálták a fölébük magasodó csillogó kupolákat. Még lenyűgözőbbek voltak azonban a paloták, a templomok és kertek, amiket hajdan Zokkar király építtetett. Palota számtalan volt, még a legcsekélyebbek is nagyszerűbbek voltak, mint Thraaban, llarnekben és Kadatheronban a legtekintélyesebbek. Olyan magasak voltak, hogy az ember néha elszédült bennük, akár a nyílt égbolt alatt; de dother olajba mártott fáklyák világították meg falaikon a királyokat és hadseregeket ábrázoló freskók végtelen sorát, melyek oly pompázatosak voltak, hogy lenyűgözték és fellelkesítették a szemlélőt. Megszámlálhatatlanok voltak a paloták oszlopai is; árnyas márványukba felülmúlhatatlan szépségű mintákat faragtak: Legtöbbjük padlóját akvamarinból, lapislazuliból, sardonyxból, karbunkulusból és más drágakövekből kirakott mozaikok díszítették, melyek úgy voltak elrendezve, hogy az ember azt hihette, a legritkább virágok között lépked.
A sírbolti szájból mintha enyhébb légáramlat és cseppnyi pára csapott volna meg bennünket; azon tűnődtünk, hogy a pingvineken kívül milyen lények lappanghatnak még a lenti feneketlen mélységben, a szárazföld lyukacsaiban és a titáni hegyekben. Vajon nem a föld kifürkészhetetlen mélységeiből kacskaringós csatornákon feltörő párát látta-e szegény Lake füstnek a hegyek ormán, és nem ez idézte-e elő a különös ködöt, amely nekünk szúrt szemet a bástyakoszorús csúcson? Az alagútba lépve megállapítottuk, hogy - legalábbis az elején - magassága 4, 5 méter, szélessége szintúgy; padlója, falai, boltíves mennyezete a szokásos megalitépítészet jegyeit viselte. A falakat elszórtan hagyományos rajzolatú kartusok díszítették, a kései, hanyatló stílusban; csodálatra méltó épségben maradt meg mind az építmény, mind a faragványok. Egészen tiszta volt a padló is, azt a csekélyke hulladékot leszámítva, amely megőrizte a kifelé igyekvő pingvinek és a lefelé tartó másikak nyomát. Minél lejjebb mentünk, annál melegebb lett, úgyhogy hamarosan ki kellett gombolnunk vastag ruháinkat.
A hadviselés az utóbbi néhány évezredben megszűnt, bár amikor nagy néha harcba szálltak a Déli-sarkon tanyázó szárnyas, csillagfejű Öregekkel, az rendkívüli pusztításokkal járt. Hatalmas hadsereget tartottak fenn, amely szörnyű elektromos hatásokat keltő, kameraszerű fegyverekkel volt fölszerelve, noha ritkán említették, miért szükséges ez a haderő, de nyilvánvalóan kapcsolatban volt a szüntelen félelemmel, amellyel a sötét, ablaktalan, régi romok és a legalsó szintek lezárt ajtajai iránt viseltettek. Ez a félelem a bazaltromoktól és a csapóajtóktól nagyrészt célozgatásokban, vagy legföljebb titkos sugdolózásokban nyilvánult meg. Jellemző módon sehol sem említették azok a könyvek, amelyek a nyilvános polcokon hozzáférhetőek voltak. Ez volt az egyetlen tabutéma a Dicső Faj tagjai között, és úgy tűnt, kapcsolatban áll a régi szörnyű harcokkal és azokkal a jövőbeli veszedelmekkel, amelyek egy napon rákényszerítik a fajt, hogy legjobb elméit tömegesen menekítse a jövőbe. Noha a többi tény is tökéletlenül és töredékesen szerepelt az álmokban és legendákban, ez a téma egészen elképesztően belemosódott a homályba.
Erltetett, mesterklt mdon beszlt, ami valami pzt sej-tetett, s vajmi kevss volt alkalmas rokonszenv keltsre; nagy-btym meglehetsen les hangon vlaszolt neki, mert a dom-borm feltnen friss mivolta mindenfle kapcsolatra utalt, csakppen rgszetire nem. Az ifj Wilcox felelete, mely akkora ha-tst tett bcsikmra, hogy ksbb sz szerint idzni tudta, fan-tasztikusan kltinek bizonyult (ami msklnben Wilcoxot is-merve valsznleg az egsz beszlgetst jellemezte): A dom-borm valban teljesen j, mert ma jjel ksztettem egy lmomutn, amely klns, idegen vrosokrl szlt; mrpedig az l-mok sibbek a mereng Trosznl vagy a szfinxnl, mely gondo-latokba merlve l a sivatagban, de mg a kertek koszorzta Ba-bilonnl is! Ezen a ponton kezdett teht bele zavaros elbeszlsbe, melyrejtve lapul emlkkpekig nylt vissza, s azonnal felkeltettenagybtym lzas rdekldst. Elz jjel gyenge fldrengstregisztrltak, hossz vek ta az els rzkelhet szeizmikus moz-gst j-Angliban; s Wilcox fantzija elkpeszt ingereket ka-pott valahonnan. Miutn elaludt, soha nem tapasztalt lmot l-tott egy titni ktmbkbl s az egekbl alzuhant monolitok-bl emelt hatalmas sziklavrosrl; cspg, zld iszap lepte k-veket, s vszjsl borzalmakat rejtett.
Nem volt célom, mégis úgy haladtam, akárha a sors ujját követném. Álmaim feltolultak a való világba, így mindegyik homokba merült megalít mintha az ember előtti épületek végtelen szobáihoz és folyosóihoz tartozott volna, telefaragva jelképekkel és hieroglifákkal, amelyeket túlságosan jól ismertem azokból az évekből, amikor elmém a Dicső Faj foglya volt. Néha szinte láttam azokat a mindentudó, kúp alakú rémeket, amint megszokott módjukon foglalatoskodnak, és féltem végignézni magamon, nehogy magamat is ilyennek találjam. Egyszerre láttam a homokkal borított kőkockákat és a szobákat meg a folyosókat; a gonosz, izzó holdat és a világító fénygömböket; a végtelen sivatagot és a bólogató páfrányokat az ablakok mögött. Egyszerre voltam ébren és álmodtam. Nem tudom, mennyi ideig, milyen messzire mentem, még azt sem, milyen irányba, amikor először pillantottam meg a kőrakást, amelyről a szél letakarította a homokot. Itt eddig ez volt a legnagyobb csoportos lelet, és olyan erős benyomást tett rám, hogy a legendás Bonok látomásai hirtelen eltűntek.
2/4 anonim válasza:Én személy szerint a másodikkal kezdtem, és az maradt meg bennem a legjobban. Én is könyvtárból vettem ki. De a harmadik rész sem piskóta, noha az első ugyanúgy kiváló... ó, nehéz a döntés. Személy szerint a második. Ellenben Az őrület hegyei engem jobban megrendített, mint az első említette Árnyék Innsmouth felett (de az az első részben található). És a Szín az űrből (ez a másodikban van) pedig egyenesen... egy beteg science-fiction. :) (Novella, de az egyik kedvenc. )2012. 22:21Hasznos számodra ez a válasz? 3/4 toto00 válasza:Én is előszőr a könyvtárból vettem ki, az én favoritom az Őrület hegyei. Egyébként több városban is láttam secon-hand pár száz forintért, ha van türelmed keresgélni. Nekem is így van meg két kötete. 13. 10:27Hasznos számodra ez a válasz? 4/4 anonim válasza:El tudnád küldeni a Cthulhu hívása c. novelláját pdf-ben? :) Előre is köszi. :)2013. febr. 17. 21:23Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések:
Rémület helyett a fölfedező lelkesedésének kellett volna elöntenie. Másnap déltájt meséltem a többieknek fölfedezésemről; Dyer, Freeman, Boyle, a fiam és én elmentünk, hogy megnézzük ezt a rendellenes tömböt, ám kudarcot vallottunk. Nem tudtam pontosan, hol is láttam a követ, és a később feltámadt szél teljesen megváltoztatta a vándorló homokdűnék képét. VI. Most következik elbeszélésem legfontosabb és legnehezebb része - annál is nehezebb, mivel nem tudok meggyőződni a realitásáról. Néha kínzóan biztos vagyok benne, hogy nem álmodtam vagy hallucináltam; és tekintettel tapasztalataim objektív valóságának döbbenetes jelentőségére - ez az érzés indított arra, hogy ezeket a följegyzéseket elkészítsem. Fiam - képzett pszichológus, aki az egész esetről a legtöbb és legrokonszenvezőbb tudással bír - meg tudja ítélni, amit most fogok elmondani. Először hadd írjam le a külsődleges tényezőket, ahogyan a tábor lakói ismerik: július tizenhetedikén este egy szeles nap után korán tértem haza, de nem bírtam elaludni.
oldal keríthetett... És a régi testét a padlásszobába zárta... rábízta a lányt az anyja gondjaira... a vízi ivadék, a mérget váladékozó korcs, akit a fekete mágiájával idézett föl a tengermélyből, hogy asszonyává tegye... aki őt s a porontyát egyaránt gyűlölte ezért... s aki – lám! – egyszerre állhatott bosszút mind a kettőn... Az ég a tudója, ilyen halált senki sem érdemel! Mit gondolsz, Dan, nekem miféle véget tartogathatott?... Mert hogy rám is sor került volna, annyi bizonyos... Esküdj az életedre, Dan: nem láttad-e a vén Ephraim lelkét fellángolni a nőstényördög szemében? Vagy... vagy az enyémben, amikor megszállta a testemet? Edward suttogása hörgő zihálásba fúlt, s kénytelen volt levegő után kapkodva szünetet tartani. Elmekórtani eset, gondoltam megrendülten; de én nem fogom a gyermekkori jóbarátomat tébolydába csukatni. Talán az idő múlása és az Asenath-től való szabadulás jótékony hatással lesz rá. Az egyik legveszélyesebb rögeszméjéből már így is kigyógyult; mert abban bizonyos voltam, hogy Edward Pickman Derby soha többé nem fogja morbid okkult praktikákba ártani magát.