A séta alkalmával állatok hadával találkozhatnak, akik hol kapuk mellett foglalnak helyet vagy szinte alig észrevehetőek. Megtudhatják, kiről kapta nevét az Oroszlános udvar, és honnan figyeli egy nyuszi távcsővel a Lánchidat. Mindeközben mindenki elkészítheti saját "állati lelőhelyek" térképét is. Jó tudni! Az Állatok nyomában – Gyermekséta a Budaivár Palotanegyedben 8-12 éves korú gyermekek számára lett kialakítva, így ennek megfelelő korú gyermekek számára váltsanak jegyeket. A programon fontos, hogy minden gyermekkel egy résztvevő legyen, a belépőjegy egy gyermek és legfeljebb egy kísérője részére biztosítja a részvételt!
A török van-macskák gyakran teljesen fehér színűek voltak, azonban olykor megjelennek rajtuk más színű jegyek is. A zsidó és az iszlám hagyomány azt mondja, hogy a macskák isteni érintést kaptak, amely színt adott korábbi fehér szőrüknek. Noé bárkáján egy ajtó csapódott a macska farkára, ami vörösre változtatta, és Isten kinyújtotta a kezét, megérintette az állat fejét, és egy helyet hagyott ott, ahol a keze pihent. Az iszlám változatban Allah megérintette a macska hátát. A folt, amely néha a török van hátán látható, Allah hüvelykujj-lenyomataként ismert. Bár már jó ideje léteznek, ezt a fajtát csak a közelmúltban mutatták be más régiókban. Az 1950-es évek körül néhány török vant vittek Nagy-Britanniába, amikor két, vakáción lévő barátnő beleszeretett a különleges cicákba. Hazatérve Laura Lushington tenyésztési programba kezdett néhány külföldről hozott példány segítségével. Nem túlságosan gyakori, de e fajta populációjának többsége még mindig megtalálható szülőföldjén. Azonban számuk még így sem olyan magas, mint más macskaféléké.
Kiderül mikor voltak az itteni zsidóság fénykorai és melyek voltak a legsötétebb pillanatok. A séta a Szent György téri Információs ponttól indul és a Középkori Zsidó Imaháznál ér véget. A patikus háza - Vezetett bejárás a De la Motte-Beer-palotában A De la Motte–Beer-palota legszebb ékessége az emelet barokk lakótérsora, ahol megtekinthető az 1962-ben 15 festékréteg alól előkerült, majd feltárt, közel 250 négyzetméter nagyságú díszesen festett falfelület. Az érdeklődők bejárhatják a lakóház összes helyiségét, a tárolásra és vízvételre is lehetőséget adó pincétől a gyógynövények szárítására szolgáló padlásig, és megismerkedhetnek az épület és annak lakóinak sorsával a 18. századtól napjainkig. A másfél órás séta a De la Motte-Beer-palotától indul és ott is ér véget. Érdemes figyelembe venni, hogy az útvonala nem akadálymentesített, a programon résztvevők meredek lépcsőkön, szűk folyosókon közlekednek. Állatok nyomában – Gyermekséta a Budavári Palotanegyedben A budai Vár rengeteg, gyermekekre váró felfedeznivalót tartogat magában.
A másfél órás séta a De la Motte-Beer palotától indul és a Táncsics utcában ér véget. Hauszmann paripái - Vezetett bejárás az újraépített Lovardában Az újjászületett Lovardában feltárul a vendégek előtt a lovaglócsarnok, annak tetőszerkezete, az egyedi üveg-ablakok, valamint a zenekari és királyi páholy. Lenyűgöző látványt nyújtanak a további helyiségek terrazzoburkolatai, a márvány díszlépcső és a kovácsoltvas hibiszkuszvirág-korlát. A másfél órás séta a Hunyadi udvarról indul és a Csikós udvaron végződik. A főváros ékszerdoboza - A Várkert Bazár, ahogy még sosem látta A látogatók megismerhetik Ybl Miklóst, a Várkert Bazár tervezőjét, miközben gyönyörködhetnek alkotásában és sok érdekességet megtudhatnak az épület születésétől a pusztulásán át egészen a rekonstrukcióig. A sétavezető bemutatja, hogyan vált a Várkert Bazár művészeti- és kulturális központtá és Budapest egyik legszebb kilátással rendelkező pihenőhelyévé. Az 1 órás séta az Ybl Miklós térről indul és ugyanott ér véget. Sisi, Magyarország szerelmese - Erzsébet királyné nyomában a Budavári Palotanegyedben Az érdeklődők bejárhatják az Erzsébet királynéhoz fűződő helyszíneket, megtekinthetik a kedvenc budai kertjeit, a Várkert Bazárt, valamint a róla elnevezett lépcsőházat.
A Budai Várkapitányság tematikus séták keretében ismerteti a várnegyed 800 éves történelmét, valamint kulturális és művészeti értékeit. Jelenleg 8 különféle témájú sétára lehet jelentkezni, melyek között van olyan, ami a leghíresebb látnivalókat mutatja be és akad olyan is, melynek fő témája, hogy miként kapcsolódik az épületegyütteshez Erzsébet királyné. Látogatói információk Fontos tudnivaló, hogy a találkozóponton jegyet nem lehet vásárolni, a sétákra minden esetben előzetes regisztráció szükséges. A jegyeket online, vagy a Szent György téri Információs Pontban lehet megvásárolni. A sétákat rossz idő esetén is megtartják, ezért érdemes az időjárásnak megfelelő öltözékben érkezni. Várból Palota - Séta a Budavári Palotanegyedben, a Várkápolnában és a Királypincében A sétavezető elmeséli az épületegyüttes történetét az Anjou királyok érődítményétől Ferenc József csodálatos palotáján át, egészen a második világháború utáni időszakig, illetve szó esik a jelenlegi fejlesztésekről is. A látogatók megnézhetik hol álltak az első falak, valamint meglátogathatják a gótikus Várkápolnát és a Királypincét.
Említésre kerül, miként lett a magyarok kedvenc uralkodója, kik voltak a bizalmasai és milyen volt a kapcsolata Andrássy Gyula gróffal. A másfél órás séta az Ybl Miklós térről indul és a Döbrentei téren, Sisi szobránál végződik. Mesterművek panorámával - Séta a Magyar Nemzeti Galéria történetéről a kupola látogatásával A Magyar Nemzeti Galériáról szóló séta ismerteti, melyek voltak legemlékezetesebb kiállítások, hogyan telnek a galéria mindennapjai és azt is, hogy mi volt a közelmúlt legdrágább műtárgyvásárlása. A látogatókat beavatják a kulisszatitkokba, majd a program végén a Budavári Palota kupolájából egy új, különleges szemszögből láthatják Budapestet. A másfél órás séta a Magyar Nemzeti Galéria főbejárata előtt veszi kezdetét és a Savoyai teraszon fejeződik be. Shalom, Buda! - Séta a polgárvárosban a budai zsidóság nyomában Ez a séta a budai zsidóság történetével foglalkozik. Az érdeklődők megtudhatják ki volt Henel comes, Mendel Jakab, Szerencsés Imre vagy Schulhof Izsák, illetve azt is, hol található a budavári zsidó közösség középkori rituális fürdője.
A 2 órás séta a Szent György térről indul és a Halászó gyerekek teraszánál végződik. Buda Vára - A Budavári Palotanegyed és a polgárváros világhírű látnivalói A résztvevők felfedezhetik a Várhegy leghíresebb látnivalóit, köztük a Budavári Palotát, a Sándor-palotát, a Karmelita épületegyüttest, a Mátyás-templomot és a Halászbástyát. Mindemellett olyan kevésbé ismert gyöngyszemeket is érintenek, mint a Dísz tér barokk palotái vagy az Úri utca díszes kereskedőházai. A panorámában gyönyörködve kiderül, kik voltak Buda leghíresebb lakói. A 2 órás séta a Szent György térről indul és a Szentháromság téren ér véget. Nem engedünk a '48-ból - A budai Vár az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban A séta bemutatja a Budai Vár forradalmi helyszíneit, és fény derül olyan érdekességekre, minthogy melyik épületből szabadult ki Táncsics Mihály, mi történt a Szent Koronával, vagy hogyan zajlott a 49-es májusi ostrom. A program remek választás olyan általános iskolásoknak és középiskolásoknak, akik már tanultak a témáról.
Mappába rendezésA kiadványokat, képeket mappákba rendezheted, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek. A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést! KivonatszerkesztésIntézményi hozzáféréssel az eddig elkészült kivonataidat megtekintheted, de újakat már nem hozhatsz létre. A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!