Az autós nyaralások számának növekedésével megnőtt a gépkocsik meghibásodásával kapcsolatos bejelentések aránya is: ezek az összes káresemény 11 százalékát tették ki, míg a kifizetett összegek nagyjából tizede kapcsolódott a koronavírus-járványhoz: Covid-fertőzés (vagy annak gyanúja) miatt a biztosító káreseményeként átlagosan 290 ezer forintot fizetett ki útlemondás-védelemre ezen a nyáron. A gyomorrontástól a majomharapáson át a tízmilliós kórházi számláig"Egy ügyfelünk egy közel-keleti országban szervezett terepjárós túrán szenvedett súlyos sérülést, ami miatt térítettük a külföldi, több mint tízmillió forint értékű műtétjét, azonban már egy lázzal és hasi görcsökkel járó rosszullét kórházi ellátása is 800 ezer forintba került nemrég" - mondja Szabó Tamás, az utasbiztosítási üzletág vezetője. "Egzotikus utazások során nagyon gyakori a rovarcsípés, a majomharapás vagy a kígyómarás okozta káresemény. Egy-egy ilyen helyi ellátás (a tetanusz, a kórházi kezelés és az antibiotikum) akár 100 ezer forintba is kerülhet" – teszi hozzá nem kell messzire menni a bajért, ugyanis a magyarok körében népszerű nyaralóhelyeken gyakran kell orvoshoz fordulni egy nem túl friss kagylós tészta elfogyasztása után, és rendszeresek a kisebb-nagyobb balesetek is: sokan kerülnek fájdalmas kapcsolatba a strandon vagy a vízben kagylókkal, medúzákkal vagy tengeri sünökkel, esetleg a víz alatti sziklákkal.
– tulajdonosai személyesen felelnek – mondta Németh Péter, a CLB kommunikációs igazgatója, miután a szeptember 15-i – viharban egy lezuhant tető darab súlyosan megsebesített egy járókelőt a fővá egyre hevesebb viharok és a szélsőséges időjárás idején felelőtlenség biztosítás nélkül élni. Látszólag "hiába" fizeti valaki évtizedekig a díjat, ám, amikor leég a ház, a tomboló szélben elszáll a tető, leomlik egy épület vagy éppen "csak" a fa dől a házra és nincs biztosítás, az valódi tragédia. Sajnos, egyre több ilyen esetről hallani – mondta a szakértő. A régi, felújításra szoruló nagy bérházak kiemelten veszélyeztetettek. A szélsőséges időjárás ugyanis ezeket különösen megviseli, mert az egyébként is megrongálódott tetőszerkezet a kánikulában még jobban kiszárad, s az első nagy viharban elszabadulnak kisebb, nagyobb darabok. Az ilyen házban élők ne elégedjenek meg azzal, hogy a házra 20 évvel ezelőtt – vagy még régebben – gondosan megkötötték a biztosítást, s azóta is fizetik a közös költségben.
A dupla biztosításnak akkor lehet értelme, ha például egy társasházi lakás esetében a társasház biztosítása kiterjed a lakásra is, de azzal nem vagyunk megelégedve - mert például túl alacsony értékűre becsülték a lakást - és kötünk csak a lakásra egy másikat. Mire fizet a lakásbiztosítás? A lakásbiztosítás több káresemény esetére kiterjedhet. Jellemzően tűz, vihar és elemi kár, lopás, rablás, rongálás után fizet, de egy sor speciális esetben is jár kártérítés. Tipikusan ilyen a villámcsapás, árvíz, földcsuszamlás, üvegtörés, vízelfolyás. A legtöbb lakásbiztosításban van felelősségbiztosítás is, emellett van amelyik akkor is fizet, ha ellopták a bankkártyánkat vagy a kulcsunkat. Eltérő, hogy fizet-e a társaság a napelem, hőszivattyú sérülése, garázsban tárolt autó ellopása esetében. Ezt minden esetben érdemes előre megnézni és tisztázni. A családi ház biztosítási díja A lakásbiztosítás kalkulátorral egy 100 négyzetméter alapterületű családi ház biztosítási díját néztük meg, 2019 október 10-től 12 hónapra.
A mezőgazdasági biztosítások gerincét, az összes díjbevétel 87, 1 százalékát tehát az aszálykárok mellett egyebek közt a fagyok, viharok stb. ellen is fedezetet nyújtó növénybiztosítások adják. A növénybiztosítások esetében tavaly a kárkifizetés 9, 7 milliárd forintra rúgott (ami a 2020. évivel összevetve közel 64, 4 százalékos bővülés). A biztosítási ágazat átlagos kárhányada így tavaly 50, 5 százalékot tett kordveszteséget okoz az időjárás az agráriumnakJúliusi becslések az akkori piaci árakkal számolva 400–1000 milliárd forintra tették a terméskiesés miatti veszteséget, és ebben a kertészet és szőlészet vagy az állattenyésztés kisült gyepek miatti veszteségei nem is szerepeltek, csak a főbb szántóföldi kultúráknál elszenvedett, aszály miatti veszteségek. Az idén bejelentett agrárkárok nagyságát azonban a nyár eleji dunántúli jégverések mellett a tűzesetek is növelik mindenesetre biztosra vehető, hogy a kárenyhítési alapban e célra elkülönített összeg kevés lesz, és bár ez felülről nyitott alap, az Agrárminisztérium már júliusban megkezdte a lobbizást azért, hogy a költségvetési zárolások ellenére a kormány a jövő februári kárenyhítés-kifizetési időszakra biztosítsa a szükséges többletforrárrás: TIPP: Oldalunkon vállalkozói biztosítás ajánlatokat is kérhet:Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>