Közülük egyetlen, Budapest Székesfőváros koronás címere hazai, a többi ma már határon kívülre került. Ezeket az ablakokat is Bodon Károly iparművész tervezte. A mennyezeti kazettákba 71 vármegyénk címerét 2001-ben, a Millennium évében a Trianoni békediktátum évfordulóján, június 4-én helyezték el, ugyanakkor tették vissza az üvegablakokra a II. világháború után levetett koronás címert. A bejárattól balra, az átriumos kapu jobb oldalán újabb kovácsoltvas ajtó mögött Horthy Miklós kormányzóról elnevezett kis kápolna, mely mára már visszanyerte eredeti nevét. Célja, hogy amikor a templom zárva van, csendet és menedéket nyújtson a híveknek. Belseje, magyaros faragott díszeivel, hasonló a temploméhoz. Falait hímzések, szőttesek borítják. Az alagsorban található a Szabó Dezső Katakombaszínház terme, melyet az állam raktárként használt, 2003-ban alakították vissza, június 16-án tartották ünnepi megnyitó előadását, II. Rákóczi Ferenc hazatérése, a szabadságharc kezdete 300. évfordulójának tiszteletére.
Tervezői Dabasi Halász Géza és Győry Sándor építészmérnökök. A kész épületet 1940-ben szentelték fel, Dr. Victor János lelkipásztorsága és Dr. Csilléry Béla főgondnoksága idején. A hat emeletes épület homlokzata sima, tagoltságát a kétszárnyú, illetve középső részén az ún. szalagablakok elhelyezése adja. Alacsony, Kovácsoltvas ráccsal kerített, széles lépcsőkön át jutunk főbejáratához, melynek két oldalán márványtábla örökíti meg a "szétszóratásból menekült magyarok" és a túlélőknek az "üldöztetés idején életük kockáztatásával zsidó testvéreit segítő gyülekezeti tagok" iránti háláját. Innen a tornácra, majd a templom belsejébe jutunk. Belső térkiképzése és berendezése a centrális, református "prédikáló templom" típusa s a két világháború közötti magyaros stílustörekvések jellegzetes példája. Neves tervezője Bodon Károly iparművész tanár, kivitelezője Beregszászi M. Dezső építőmester. A bejárattal szemben a népi faragásokkal díszített, hangvetővel ellátott szószéket, két oldalán a szintén faragásos díszítésű Mózes-székeket látjuk.
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. " (Máté evangéliuma 11, 28) Gyülekezetek, egyházközségekLinkek a témában:AngyalföldBudapest-Angyalföldi Református EgyházközségCsepelBudapest Csepel Református EgyházközségJózsefvárosBudapest Józsefvárosi Református EgyházközségKálvin tér Gyülekezetünk alig múlt kettőszáz éves - hivatalos megalapításának dátuma (1796) szerint -, azonban lelki, szellemi gyökerei a XVI.
Fölöttük hatalmas orgona. A szószék előtti nyolcszögletes Úrasztalt három oldalról veszik körül a míves faragású fa padsorok, melyek a kétemeletes karzattal együtt 800-1000 férőhelyet kínálnak. Magyaros-népies stílusban készültek az énekjelző táblák, a mennyezet díszei, a lambériák faragásai, a korlátok, mellvédek, világítótestek és falikarok is. A fényezett, natúr fából kialakított berendezés terének színes dísze a két bordó bársony terítő, hímzett felirattal (Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk) a szószéken, kehely mintával az Úrasztalán. A szószék két oldalán történelmi magyar zászlósor, Szent István korától 1956-ig, mely a 2000-ben tartott Negyedik Magyar Református Világtalálkozó alkalmával került helyére, egy időben a számtáblák alatti, a Himnusz és a Szózat szövegét tartalmazó két tűzzománc táblával. A földszinten és az emeleten egymás fölött művészien megtervezett és mesterien kivitelezett színes, festett üvegablakok mindegyike egy-egy várost, városcímert, s a magyar országcímert ábrázolja, a történelmi Magyarország akkor "hazatért" városainak állítva emléket.
Az építés során felhasználták a még meglévő középkori falmaradványokat is. A templom homlokzata elé 1788-ban tornyot emeltek, majd a hívek adományából 1878-ban készült el a mai végleges, sisakkal ellátott templomtorony. A nyolcszögű hagymakupolás toronysisakkal lezárt templomtornyon színes, tűzzománcozott, aranyozott toronyóra látható. Az épület egyhajós belső térrel és egytornyos copf homlokzattal épült. Az Óbudai Református Templom
Telefon: + 36 1 368 64 10 Cím: 1033 Budapest, Kálvin köz 4. Intézményvezető: Csaholczi László és Csaholcziné Kádár Marianna lelkészek Egyéb információk: Istentisztelet: vasárnap 10. 00 és 18. 00 A délelőtti istentisztelettel párhuzamosan gyermekfoglalkozás, és baba-mama szoba. Nagy ünnepeken és hónap utolsó vasárnapján úrvacsora. Gyülekezeti bibliaóra minden kedden 10. 00 órától Esti bibliaórák: minden hónap első keddjén presbiteri bibliaóra (18. 00), harmadik keddjén női bibliaóra (18. 00). Hétközi istentisztelet: csütörtök 18. 00 Ifjúsági bibliaóra: péntek 18. 30 Konfirmációi előkészítő 13-14 éveseknek: szombat 11. 00 Felnőtt konfirmációra még várjuk a jelentkezéseket. Iskolai hitoktatás iskolai időben több iskolában is. Hivatali idő: kedd, csütörtök, péntek 9. 00 -13. 00, ügyintézés ebben az időben és ezen kívül egyeztetett időpontban.
ZuglóZuglói Református EgyházközségMeghatározásA protestantizmus egyik irányzata a református vallás, más néven kálvinizmus. Közel 80 millió híve önálló nemzeti egyházakba tömörül. A világon ma mintegy három és fél millió magyar reformátust tartanak nyilván, ebből mintegy kétmillióan élnek Magyarországon, másfél millióan a különböző országokban. A linkválogatásból megtudhatjuk mindazt, amit a református vallásról tudni érdemes. Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk! Hibás link:Hibás URL:Hibás link doboza:Budapesti gyülekezetekNév:E-mail cím:Megjegyzés:Biztonsági kód:Mégsem Elküldés A linkgyűjteményben közel 500 link található.