Létezik már 1:4 édesítő, amelyben eritritet és sztíviát kevernek össze úgy, hogy nincs mellékíze és remekül édesít.
Paleolit étrend követőinek alapelvei | Biobolt E-tár Hazánkban is töretlen sikerrel terjed az egészségüket megőrizni vágyók és gyógyulásukat keresők körében az egyre népszerűbb paleolit táplálkozás. Íme egy részletesebb leírás, vagy akár kedvcsináló a PALEO ÉTRENDRŐL, erről a forradalmian új táplálkozási irányzatról, melyet úgy is nevezhetnénk, mint evolúciós szempontú táplálkozás. A paleolit étrend valódi modelljei azok, a ma is velünk élő természeti népek, melyeket az elmúlt 100-150 évben ismertünk meg. A fent említett természeti népek közül többen, még ma is kőkorszaki körülmények között élnek, így az ő életmódjukból és táplálkozásukból következtethetünk elődeink táplálkozására is. A legfontosabb elv a táplálkozásuk során az, hogy csak olyan ételeket fogyasztanak, amit a környezetükben találnak. A környezet lassú változásának köszönhetően, pedig volt idő bőven alkalmazkodni az ezekhez az élelmi anyagokhoz.
Hiszen rendkívül sokan vannak, akik elfoglaltságaik, rohanó életük mellett is szeretnének lehetőséget kapni arra, hogy a természet rendje szerint táplálkozva megőrizhessék vagy visszanyerjék egészségüket. A Paleolit táplálkozás kezdőknek kedvcsináló egy sorsfordító étrend bevezetéséhez és a témában való további elmélyüléshez. Megtudhatjuk, miért és hogyan okoznak a nyugati életmód által átalakított táplálkozási szokások olyan civilizációs betegségeket, amelyek a természeti népeknél ismeretlenek, hogyan okoz a túlzott szénhidrátfogyasztás szív- és érrendszeri megbetegedéseket, hogyan győzhetjük le könnyűszerrel a paleolit étrend segítségével a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint hogy miként vezet a paleolit táplálkozás elveinek követése koplalás nélkül is gyors fogyáshoz és az egészséges testsúly folyamatos fenntartásához. SZENDI GÁBOR könyvének átdolgozott és bővített kiadásában a tőle megszokott tudományos alapossággal és igen szemléletesen foglalja össze a legújabb kutatási eredményeket is, hogy olvasói napra készen, jól informáltan követhessék ezt a forradalmi táplálkozási módot, mely teljes összhangban áll az ember evolúciójával.
-18%Elfogyott 18% kedvezmény Jelenleg nincsen készleten Technikai adatokGyártó vagy márka: Green RabbitSúly: 0. 5 KgÁtvételi lehetőségekGLS csomagpont 1 090 Ft (1-3 munkanap) Házhozszállítás 1 090 Ft (1-3 munkanap) ForgalmazóKidsfocus / Okos Ovisok 36203230281 Információ Az 1×1 Konyha egy olyan színes szakácskönyv sorozat, amely fotókkal illusztrálva segít ötleteket meríteni a kezdőknek és a konyhában már otthonosan mozgóknak egyaránt. Most a házi befőttek és savanyúságok készítéséhez adunk ötleteket, valamint glutén- és cukormentes finomságok kipróbált receptjeiből válogathatsz.