Réka mellett a két kiemelkedő karakter Bőrönd Enikő, a feminista szociológus ("Van valami ideges vibrálás benne, hangosan, keményen beszél, minden egyes szót úgy hajít a közönség sorai közé, mint egy vázát vagy hamutartót. "), illetve Bogdán Tamás, egykori párja, szintén a szociológia tanszék oktatója ("őt a szegénység és az ideológia érdekli, nemzet, nacionalizmus, kvalitatív kutatásmódszertan. "). A könyv a nézőpontváltásoktól lesz nagyon izgalmas: bár az én-elbeszélő Réka szemszögéből ismerjük meg a szereplőket, később minden egyes figura életébe mélyebben belelátunk, és ezzel a közelítéssel kivétel nélkül lepereg a varázslatos máz az egyes szereplőkről, és emberi gyarlóságaik, gyengeségeik jutnak hangsúlyosan szóhoz. A fiatal egyetemista lányokat kedvvel elcsábító Bogdán valójában egy tohonya alak, aki volt feleségéhez jár vissza egy-egy jóízűt enni, messzemenően visszaél oktatói szerepével és elviselhetetlenül önző. A feminista szociológus a nyitófejezetbéli konferencián nagy hatást tesz Rékára, aki számára később tanárként is megközelíthetetlen, de megkérdőjelezhetetlen tekintélynek mutatkozik, a könyv más részeiben aztán belelátunk fordulatokban gazdag, kifejezetten megalázó helyzeteket sűrűn produkáló életébe, ami végül egy bombasztikus poénnal minden várakozásunkat és a "feminista szociológus" szerep asszociációit felülírja.
Leereszkedem a földre, felveszem a köntösömet, lehajtom a fejem, hogy kilépjek a törpéknek tervezett folyosóra, óvatosan kimászom a keskeny fedélzetre. Csend van, a parton egy lelket sem látni, a kikötőben álló hajók finoman ringatóznak az alig-alig hullámzó világoskék vízen. Csütörtök, melegfront – Nincs jó megoldás, nem tetszhetek mindenkinek – mondtam később a fotósnak, aki megtalált a hotel mellékfolyosóján, ahová azért bújtam, hogy nyugodtan meg tudjam inni a bort, amit egy nevetséges füllentéssel szereztem a cateringesektől, és amit most mindvégig a hátam mögé rejtve tartottam. A fotós, hidrogénszőke, korombeli férfi, miközben kattintgatott, a még mindig hamvas arcbőrömet dicsérte, és aztán kijelentette, hogy ő engem csodál, amiért hibátlanul tudom megvalósítani a professzionális és nőies öltözködés egyensúlyát, márpedig erre kevés nő képes sajnos. Csak miután odébbállt végre, akkor jutott eszembe, hogy akár nemet is mondhattam volna neki, akár rá is szólhattam volna, hogy lesz szíves nem fényképezni.
És mindannyian milyen furcsa módon! A gyászjelentésekből kirajzolódik az FSZB szinte korlátlan fantáziája – de ha az orosz titkosszolgálat ötlethiányban szenvedne, íme, a Duma Aktuál a segítségére siet. "Öngyilkossági" és kommunikációs tippek és trükkök tíz percben "Fáradjon a négyes ablakhoz! " jeligére.
Hogy a becses kincseit hová rejtette, azt akarja elmondani, de hiába, összeszáradt torkából csupán brekegés tör föl. Megértően mosolygok, és mintegy válaszként, a borosüveg aljáról kitöltöm az utolsó harmadot, igazságosan megfelezve a két pohár között, pedig szegényke azt sem venné észre, ha az én poharamba kerülne az egész. Már kortyolom a sajátomat, amikor belém hasít a felismerés, a végén a szerencsétlen az önzetlenségembe fog belehalni. Mit tegyek, hogy ezt megakadályozzam? – Györgyike... – recsegi. Rövid hezitálás után hozzáteszi: – Kislányom... – Sej, haj, Feri bácsi, mennem kell. Nem vagyok a lánya, csak a szomszédja. Igaz, a POKAL poharakat én hoztam neki, és tőlem kapta a székpárnákat, az antibakteriális mosogatószivacsot, a tájképes falinaptárt, valamint a kontaktgrill készüléket is. Ezek a százötven forintos, három és fél decis POKAL poharak az egyszerű lakossági design csúcstermékei, ha az IKEA felé visz az utam, mindig veszek egy fél tucattal. Legkisebb ugrifülesem babpalántái is ilyenekben növekszenek a gyerekszoba ablaktáblái között.