helyezett 3-4. osztály: Végh Nóra 4. b II. helyezett 5-6. osztály: Matasdi Fanni 5. a II.
Nézegetem a borítólapot, majd belelapozok és elolvasom a címben szereplő cikket. Ahogy a cikk első sora, első mondata fogalmaz, változnak az idők. Változnak bizony. Az emberek, már akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárság megadására, kezdik belátni, hogy az akkori miniszterelnök félrevezette, becsapta őket. 22 millió román beözönlését hazudták, elveszik a nyugdíjat, hogy a többiről már ne is beszéljünk. Aljasság volt az összmagyarsággal szemben, amit tettek. Arra buzdították Magyarország lakosságát, hogy tagadják meg nemzettestvéreiket. Pedig jó tudni: "Az emberi aljasságnak egyetlen utálatos formája van, ha valaki megtagadja nemzetét, fajtáját, azt a népet, amelyből származott. " Gondoljunk bele! Micsoda fájdalmat érezhettek a külhoni magyarok, amikor a népszavazás eredménytelenül zárult. Az ember szégyellt kimenni barátaihoz, mert kutató tekintetük azt sugallta: Te hogyan szavaztál? Nem volt elég Trianon sokkja, még tetéztük egy eredménytelen népszavazással. 2004. december 4-e egy sorba került Trianonnal.