Az általunk okozott kárt részben már megtérítettem és egyenlőre nem szeretném megnevezni a többi szereplőt. Őszintén bízom a független magyar igazságszolgáltatásban és abban, hogy a végén mindenki elnyeri méltó büntetését. Ezúton is elnézést kérek azoktól az emberektől, akiknek csalódást okoztam. Igyekszem hibáimat kijavítani. "
Nagy Szilárd fölényesen nyert, majdnem kétszer annyi szavazattal, mint amennyit Bartus Gábor ellenére, hogy Nagy Szilárd éveken át sikkasztott. A közlemény szerint a vádlott azért, hogy egy szolnoki ügyvéddel szemben fennálló tartozását rendezze, az önkormányzat hozzájárulása nélkül, az önkormányzat nevében megbízási szerződést kötött az ügyvéddel, akinek a 2014. február 1-je és 2019. február 1-je között eltelt 5 évben összesen 7. 620. 000 forintot fizetett ki az önkormányzat, úgy, hogy az ügyvéd ténylegesen semmilyen tevékenységet nem végzett az önkormányzat javára. Az ezzel okozott kár a mai napig nem térült intén az önkormányzat hozzájárulása nélkül, az önkormányzat nevében, szóban állapodott meg egy másik ismerősével a helyi labdarúgó sportegyesület focistáinak utaztatásáról. A cég teljesítette a megállapodásban foglaltakat, az önkormányzat pedig 2019. március 28-án 569. 349 forintot fizetett ki a megállapodás szerint, amit a vádlott utóbb megfizetett az önkormányzatnak, így az okozott kár megtérült.